Augusztus 19-én Ramnicu Valcea baptista templomában megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. „Ennyi magyar élne itt lent, Olténiában?” – csodálkoztak a megjelentek. A magyarázatot a kommunista rendszer idején szülőföldjüktől messzire szakadtak szórványsorsa nyújtja. A valceai, craiovai, motrui, ploiesti-i, orsovai, szörényvári és Targu Jiu-i magyarok sokáig jóformán nem is tudtak egymásról. Egyesek tudatosan nem vállalták identitásukat, mások férjhez menésük utáni, megváltozott vezetéknevük mögött rejtőztek. Megtörtént, hogy szomszéd a szomszédról, munkatárs a munkatársról nem tudta, hogy magyar. Az ország déli részén élő magyarokat megyehatárok és százával mért kilométerek választják el, de összeköti őket újrafelfedezett identitástudatuk. A hétvégi regáti szórványtalálkozóra közel kétszáz magyar jött el az Ókirályság több településéről. Egyesek Erdélytől távol született gyerekeikkel is magyarul beszélnek, mások számára a tavaly először megszervezett találkozó az anyanyelvhez és kultúrához fűző egyetlen, hajszálvékony kötelék. A valceai román baptistáktól kölcsönkapott templomban a helyi nyugalmazott tanítónő tolmácsolásában felhangzott a Szózat. Tízéves fennállását ünneplő Ramnicu Valcea-i református gyülekezet. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a brassói egyházmegye segítette őket. Lelkészeket küldtek Olténiába, akik talpra állították a református gyülekezeteket. A magyarok felkutatása 1996-ban kezdődött el a térségben, majd 1997-ben, Csiha Kálmán püspöksége alatt megalakult az első valceai református gyülekezet. Egy év múlva létrejött a motrui és a Targu Jiu-i, 2000-ben pedig a craiovai. Az egyház képezte az RMDSZ helyi szervezeteinek melegágyát is. Targu Jiun a héten RMDSZ-székházat avatnak. Ugyanitt román nemzetiségűek is beléptek a szövetségbe, alelnöki tisztséget is szerezve. „Kik voltunk eddig mi itt?” – tette fel a kérdést Farkas Béla dési származású, évtizedek óta Valceán élő hidrológus. „Kallódó Erdély-darabok”, ahogy egyszer volt lelkészük, Kovács István fogalmazott. „Sokan közülünk utólag ismerik be: életük nagy tévedése az volt, hogy vegyes házasságban élve, nem tanították meg gyerekeiket magyarul” – vélekedett Zsold Béla Bukarestben szolgáló lelkipásztor. „Gorj megyében például a 630 magyar nemzetiségű lakos többsége a bányavidékre telepedett férfi. Ám egy férfinak mindig nehezebb megtanítani a saját anyanyelvére a gyermeket, mint egy nőnek. Éppen ezért nyelvkurzusokat kellene szervezni” – fejtegette Serbanoaica Ilyés Klára, az RMDSZ Targu Jiu-i szervezetének elnöke. A ma is székely tájszólásban beszélő asszonyt büszkeséggel tölti el, hogy oltyán férje nemcsak megtanult magyarul, de ő is felvette párja vezetéknevét /Szucher Ervin: Megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./
2007. december 19.
Magas a nemzeti kötődés nélküliek aránya Magyarországon és Szlovákiában, az erdélyiek esetében viszont még az egy százalékot sem éri el. Van, aki csak legyint, van, aki okádást színlel, amikor valahol elhangzik: templom és iskola. Pedig a két intézmény közti kapcsolat, a hozzájuk fűződő közösségi viszony valójában meghatározza a nyelv- és identitásvesztés mértékét, illetve az önazonosság fokát, szögezte le Ambrus Attila. Manapság számos divatos társadalomtudós azt hangoztatja, hogy nincs lényeges kapcsolat az anyanyelv és az identitás között. Az anyanyelv elvesztése, a nyelvcsere távolról sem akkora gond, mint egyesek hiszik. A divatos szociológusokkal ellentétben az erdélyi magyar egyházak képviselői azt vallják, a vallásnak mint fontos értékek (köztük az anyanyelv) megjelenítőjének, szerepe van az identitás kialakításában, megőrzésében. – Elhallgatnak a harangok, elhallgat az iskolacsengő, ezért az anyanyelvi oktatás biztosítása a református egyház prioritásai közé tartozik, figyelmeztetett Szegedi László, a brassói egyházmegye esperese, azon a kőhalomi tanácskozáson, amelyen az egyház és iskola közös szolgálatának feladatait, lehetőségeit térképezték fel. Egyre kevesebb pedagógus vállalja az értelmiségi sorsot falun. „Az egyházaknak szerepet kell vállalniuk az anyanyelvi oktatás anyagi feltételeinek biztosításában” – szögezte le Szegedi László, aki lakásában, parókiáján harminc középiskolás diáknak nyújt ingyenes szállást és ellátást. Ki kell építeni a Bukarest–Négyfalu–Brassó–Kőhalom–Segesvár–Medgyes–Nagyszeben tengely mentén a szórványiskola- és szórványkollégium-hálózatot. /Ambrus Attila: Egy közhely rehabilitálása. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./
